• 14:18
  • 23.07.2019
Megjöttek az első képek: ezzel a komppal menne a Holdra a világ leggazdagabb embere
world
23.07.2019

Megjöttek az első képek: ezzel a komppal menne a Holdra a világ leggazdagabb embere

read more

Az amerikai kormány egy pályázaton 2024-ig adott határidőt magáncégeknek, hogy álljanak elő saját ötleteikkel. Az Amazon vállalat alapítója pedig nem akar lemaradni a sokmilliárdos állami megbízásról. 
A Blue Moon névre hallgató űrjárművet három éve fejlesztik, részletesen most először láthatta a közönség. 
– Itt az ideje, hogy visszatérjünk a Holdra, mert ez lehet az új kiindulópont a világűr meghódításához. Ehhez pedig kiváló eszköz a Blue Moon – mutatott rá az életnagyságú modellre Bezos. 

– A hatalmas méretű űrkapszula önállóan tud navigálni az űrben, műholdakat képes pályára állítani, és teherhajóként is megállja a helyét: többtonnányi felszerelést, köztük legalább négy, teherhordásra is alkalmas holdjárót képes magával vinni, ami óriási segítség az asztronautáknak, hiszen a jövő űrexpedíciói nemcsak tudományos céllal, hanem főként önfenntartó telepek felépítése miatt érkeznek majd égi kísérőnkre.
Az űrhajó arra is képes, hogy a Holdról távolabbi bolygókra szállítson tovább űrhajósokat – vázolt egy további ambiciózus célt a milliárdos. Az üzletember egy a Blue Origin mérnökei által tervezett, új elven működő hajtóművet is bemutatott az eseményen. 
– A BE–7 nevű szerkezetet folyékony hidrogén működteti, s így lehetővé válik, hogy a Hold vízkészletét felhasználva pótolják az asztronauták a kifogyott, az űrutazáshoz nélkülözhetetlen hajtóanyagot. Ennek próbaüzemét most nyáron hajtjuk végre – árult el egy friss technikai fejlesztést Bezos. 
Bár sem a felbocsátás idejét, sem a landolási helyszínt nem határozta meg Bezos, a Blue Origin szakértői egy korábbi tanulmányban arról írtak, hogy a Hold déli pólusánál található, jéggel borított Shackleton-kráter – ahol egyébként egy kínai holdszonda is kutat – erre a célra ideális terület lenne. Az innen kinyerhető oxigén és hidrogén a holdbázis önfenntartását szolgálhatja, és megoldhatná az üzemanyaggondokat is.
Megelőzheti a konkurencia
Bár a Bue Origin már több kísérleti repülést hajtott végre Shepard rakétájával, Elon Musk (47) űrcége, a Space X ezen a téren valamennyivel előbbre jár. 2018. február 6-án sikeresen útnak indították a Falcon Heavy űrhajót, de Richard Branson (68) űrcége is fejlődik. 

1212858
read more